Mihály arkangyal mindig segít!

Reggel a lányom sírva fakadt, mert fájt a feje. De úgy éreztem ez csak valami kifogás, ezért megkérdeztem tőle, mi lesz ma a suliban, mire elmondta, hogy egész héten tesztek vannak és már nem akar több tesztet, nem is megy neki. Utálja. Na most mit tegyek, hiszen lehetnék jó fej és akkor azt mondom, ok ma lógjunk, de ez nem vezet messzire, mert pótolnia kell és nem is lehetek cinkostárs, meg hát milyen példa lenne ez.  Elvetettem az ötletet.

Elmondtam, hogy megértem, de mennie kell suliba, max nem lesz jó a tesztje, ne feszüljön rá, nem múlik rajta semmi. Aztán eszembe jutott, hogy kérek neki egy kis hátszelet, csak megnyugtatásul a kis lelkének. Nekem tényleg nem fontos, hogy milyen tesztet ír, még csak alsós, minek az a fránya teszt? Szóval megbeszéltem a gyermekemmel, hogy szólok az angyaloknak, hogy nyugtassák meg és ne szorongjon a teszt írásakor.

Délután a suliból boldog arccal jött ki a lányom, pedig annyira igyekeztem magamban összetenni a biztató szavakat, sőt még arra is felkészültem, hogy meg kell majd vigasztalnom. Ehelyett jött boldog arccal és még köszönni is elfelejtett, belekezdett a mondanivalójába. Elmesélte, hogy a tanárnője megdicsérte a heti tesztjei miatt, mert szépen sikerültek. Erre bennem csak a nagy kérdőjelek, hogy minek is kellett a reggeli dráma!? Aztán úgy mellékesen még odabökte, hogy köszöni szépen, az angyalok sokat segítettek.

Te is bármikor, – ha nem találsz megoldást és valahogy segítened kell gyermekeden,-  kérj angyali segítséget. Nem nehéz! Csak tudd mit szeretnél. Vegyél egy mély levegőt, lassan fújd ki, majd kérj. Mond el mit szeretnél, csak magadban, de ha úgy jobban esik akkor hangosan, az angyaloknak címezve. Ha pontosabb címzettet szeretnél, nemcsak úgy az ismeretlenbe küldenéd a kérésedet, akkor válaszd Mihály arkangyalt. Ő továbbítja majd a megfelelő helyre a kérdésedet.

Mihály arkangyal a fő arkangyal, aki mindenkinek bátorságot ad és erőt, ha szükséges. Megvédelmez és meghallgat bármikor amikor csak kéred! Erőteljes angyal, jelenlétében meleged lesz. Ha egyszer megérzed őt, utána már mindig tudni fogod, mikor van a közeledben. Csak fordulj felé bizalommal és egyszer csak, magad is meglepődsz, de érzékelni fogod! Addig csak beszélj vele, fordulj hozzá bizalommal.

Címkék: , , ,

         -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -       -    

Arkangyali mesék -  Segítenek az angyalok! Te hiszel benne?

A mai kor gyermekei nagyon érzékenyek minden behatásra, mely éri őket, ezért szükséges kezükbe adni a megoldó kulcsokat.

 

12 arkangyal jelenik meg a mesékben, akik a gyerekek számára is könnyen elérhetőek. A mesék által megismerik, melyik arkangyal miben segít és hogyan hívható. Mindemellett a történetek önismeretet, önbizalmat építenek és a szeretet varázslatos erejét táplálják kis szívükbe. 

 

Szeretnél beleolvasni? Egy mesét elérhetővé tettem számodra! Bízom benne, hogy elvarázsolja gyermekedet és téged is!

Arkangyali Mesék - Tesóm lesz 

Szeretettel,

Eva Evans

Tovább a blogra »