És pont ez a lényeg, vajon ő hogyan látja, pontosabban mit lát, amitől fél? Felmerült ez a kérdés benned? Mert megkérdezed mitől fél, de ha nincs válasz, nem is boncolgatod, hiszen gyerek, lehet csak időszakos hóbort és majd elmúlik. Vagy az is lehet, hogy a suliban van mostanában valami, amit még nem mesélt el és ezért nem tud esténként elaludni. Tudod sokszor a gyermek kibontásához a kulcs egy jó kérdés. Azonban, ha benned fel sem merül az ötlet, vagy épp nem is gondolsz arra, akkor nem fogod feltenni a jó kérdést és a történet megmarad a felszínen, azaz fél a gyermek a sötétben.
A minap voltam egy családnál, az egyik gyermekük miatt. Teljesen mellékzönge volt, hogy a gyermek mostanában nem akar egyedül aludni éjjelente. Mivel elég sok minden kiderült a számomra az édesanyával való beszélgetés során a gyermekről, így tudtam, hogy fiú igen érzékeny gyermek. Finoman elkezdtem mesélni az édesanyának a szellemekről és egyéb entitásokról, mert úgy véltem a gyermek lát valakit, aki miatt este nem akar egyedül lenni. A gyermek a szomszéd helyiségben játszott, de ekkor bejött és leült közel mellénk. Hallgatózott. De ezt akkor még nem is véltem felfedezni. Aztán a beszélgetésünk végén, az édesanya kiment a szobából, hogy innivalót hozzon nekem és eközben a gyermek felhuppant mellém a kanapéra és elkezdte mondani. Hogy egy bácsi van esténként a szobájába és ezért fél elaludni. Anyánál jobb ilyenkor, mert nincs egyedül. A testvére is látja és olyankor ő is fél. Meg az iskolában is van kettő szellem, akik néha figyelik és átmennek a zárt ajtón és kimennek az ablakon. Ő igyekszik elkapni őket, de mindig elszöknek.
Nos a gyermek nyelve azonnal megeredt, amint érezte, tudta, hogy megértő fülekre és szívre talált. Sajnos a gyermekben valamiért az a tudat van, hogy a felnőtt „hülye” ezekhez a témákhoz, ezért nem is hozzák fel a gyerekek, inkább megtartják magukban. De amint a szülő belekérdez, vagy beszél erről a láthatatlan világról, a gyermek azonnal megnyílik és a storyk, – amik néha igazán hátborzongatóak tudnak lenni, – áramlanak ki a gyermekből!
Visszatérve a kisfiúhoz, elmondtam neki, hogyan tudja elküldeni a szellemet és megvédeni magát, hogy ne féljen. És miközben ezt mondtam, ő néma csendben figyelt és raktározott minden infót, bólogatott és a végén megköszönve felugrott és kiszaladt folytatni a dolgát. Az édesanyának elmondtam miről marad le, aki csak álmélkodott, és megkérte mondjam el a technikát, amivel tud a gyermekeinek segíteni. Így az ő kis családjukban a szellemeket már közös erővel is el tudják küldeni. A szülő ugyan nem ismeri még ezt a világot, de a gyermek szépen lassan beavatja majd.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Arkangyali mesék - Segítenek az angyalok! Te hiszel benne?
A mai kor gyermekei nagyon érzékenyek minden behatásra, mely éri őket, ezért szükséges kezükbe adni a megoldó kulcsokat.
12 arkangyal jelenik meg a mesékben, akik a gyerekek számára is könnyen elérhetőek. A mesék által megismerik, melyik arkangyal miben segít és hogyan hívható. Mindemellett a történetek önismeretet, önbizalmat építenek és a szeretet varázslatos erejét táplálják kis szívükbe.
Szeretnél beleolvasni? Egy mesét elérhetővé tettem számodra! Bízom benne, hogy elvarázsolja gyermekedet és téged is!
Szeretettel,
Eva Evans